Milyen az ablak ár nálunk?

2017.10.15.

Milyen az ablak ár nálunk?

Akárhogy nézzük a mai eseményeket, egy dolog biztos: a pénz most is ugyanolyan fontos helyen áll, mint mondjuk tíz, húsz vagy akár néhány száz évvel korábban. Ami emellett még mindig ugyanolyan fixen jelen van, hogy a pénzt mindig hamarabb elköltjük, mintsem megkeresnénk. Ezért is fontos, hogy amikor kutakodunk az ablak árak után, okosan döntsünk.

Mielőtt vásárlásra adjuk a fejünket, mire kell leginkább odafigyelnünk? Elsősorban azt kell önmagunkkal és a pénztárcánkkal összhangban eldöntenünk, hogy milyen ablakot szeretnénk. Műanyagból készült verziót vagy fát. Sokan félnek az előbbi típustól, mivel úgy gondolják nem elég erős. De itt hívnám fel a figyelmet, ha valaki esetleg fából készült darabot tervez vásárolni, azzal sincs semmi baj, azonban, sok esetben két lehetséges opció közül tud választani.

Az egyik az, hogy a helyi kis barkácsüzletben megvásárolja a már előre legyártott darabokat, amik árban megfelelőek lehetnek, de minőségük nem a legjobb, vagy pedig a másik, hogy megcsináltatja egy szakemberrel, ez azonban jóval drágább lesz, legalább kétszer annyiba kerülne, mint egy sokkal jobb hőszigetelést biztosító, műanyagból készült termék.

Műanyag ablak rendelése előtt, mindenképpen ajánlott felmérést is igényelnie, ugyanis a pontos adatok segítségével fog olyan terméket kapni, amilyet valóban szeretne. Amennyiben cégünket választja, először is megköszönjük bizalmát és amennyiben Debrecen környéki lakos, ingyenesen felajánljuk önnek a felmérést. Budapest vonzáskörzetében minimális összeg a felmérési munkadíj, azonban ez az összeg azonnal jóváíródik a megrendelt termékek kifizetésekor.

Miért alacsonyabb a műanyag ablak ár? Télen senki sem örül annak, ha többet kell fűtenie a kelleténél. Modern gyártási folyamat gondoskodik a kedvező beszerzési árról, és a speciális szigetelésének köszönhetően jóval alacsonyabb lesz a gázszámlánk is.

Emellett, a rendkívül jó minőség biztosítja, hogy ha egyszer megvesszük ezt a típusú nyílászárót, az legalább húsz évig hiba nélkül, jól fog szolgálni minket. Egy igazi hosszútávú befektetésnek is tekinthető, amivel csak jól járhat az ember.

A pontos ablak árakról kérem, érdeklődjön kollégáinknál e-mailen vagy  telefonon. Ha szereti a modern megoldásokat, akkor használja online árajánlat kérő kalkulátorunkat!

vissza

Szavazás

Önnek mi a legfontosabb szempont a műanyag ablakok kiválasztásánál?

Szavazok

Árnyékolástechnika

Roletta

A roletta egy rendkívül stílusos belső …

Redőny

A redőny régóta használt külső árnyékoló és mind …

Reluxa

Leggyakrabban alumínium lamellákkal készített belső …

Szalagfüggöny

Leginkább irodákban és modern otthonokban használatos …

Szúnyogháló

Talán a legszükségesebb kiegészítője az új műanyag …

Kérdések válaszok

Mit jelent a műanyag ablaknál a vasalat?

Az ablak vasalata nem más, mint a zárszerkezet, amely működteti az ablakot.Ezen szerkezetek gondoskodnak a megfelelő működésről, zárásról, nyitásmód váltásról.ld. nyíló-bukó ablak

Ablakot szeretnék rendelni, mi a menete?

Először is javasoljuk, hogy töltse ki ablak ajánlat kérő űrlapunkat. Célszerű az űrlapot minél részletesebben kitölteni, hogy minél pontosabb kalkulációt tudjunk végezni.Ha a kalkuláció szimpatikus Önnek, felmérő kollégánk kiszáll a helyszínre és leveszi a pontos méreteket, ami alapján el tudjuk indítani a megrendelést és a gyártási folyamatot. 

Mennyit kell várnom rá, hogy elkészüljön az ablakom?

Általánosságban elmondható, hogy az új ablakok a konkrét megrendeléstől számítva 4-5 hét alatt készülnek el. Ez elsőre soknak tűnnek, de biztos lehet abban, hogy a nyílászárók az Ön egyedi igényei alapján kerülnek legyártásra. 

A műanyag nyílászárók mindig fehérek?

Ugyan... Ez egy régi rossz berögződés, hogy azt gondoljuk, hogy ha műanyag egy ablak, az már csak fehér lehet.A modern technikának köszönhetően lehetőség van például a fára megszólalásig hasonlító fóliázással ellátni az ablak profilját, így olyan, mintha fából lenne az ablak, de nem kell lemondania a műanyag nyílászárók egyetlen előnyéről sem.Sőt, elkészíthetőek külső oldali alumínium borítással is. Ebben az esetben a szívárvány bármelyik színében pompázhat az új ablak. 

Mit jelent az ablakoknál a hibásműködtetés gátló?

A hibásműködtetés gátló megakadályozza, hogy az ablakot nyitott állapotban átváltsuk nyílóból bukó állásba vagy fordítva, ezzel meg tudjuk előzni azt, hogy az ablak "kiakadjon".